Keményen nekiment Zelenszkijnek Trump, egyre jobban elmérgesedik a viszony kettejük között
Donald Trump republikánus elnökjelölt ismét bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy kampányrendezvényén – írja a The Kyiv Independent.
Donald Trump republikánus elnökjelölt ismét bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy kampányrendezvényén – írja a The Kyiv Independent.
A The Wall Street Journal nyugati tisztviselők közlései alapján azt írja, a Biden-kormányzat aggódik amiatt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „győzelmi terve” nem tartalmaz átfogó stratégiát, és nem több, mint egy újracsomagolt kérés több fegyver átadására, illetve a nagy hatótávolságú rakétákra vonatkozó korlátozások feloldására.
Nagy felháborodást keltettek Ukrajnában a cseh elnök, Petr Pavel szavai, aki korábban azt mondta, hogy Oroszország a háború befejeztével „átmenetileg” megtarthat bizonyos megszerzett területeket – írja az Ukrajinszka Pravda.
Brazília és Kína hat pontból álló tervet készített a béketárgyalások megkezdésére Ukrajna és Oroszország között - jelentette be Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök kedden New Yorkban az ENSZ Közgyűlés ülésszaka csúcsszintű általános vitájának megnyitóján.
Az orosz-ukrán háború vége „közelebb van, mint sokan gondolják” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása során.
Pokrovszk mellett Torecknél is mozgolódnak az orosz csapatok, lassú, de folyamatos az előrehaladásuk a sűrűn lakott donbaszi területen. Megérkezett az Egyesült Államokba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azért, hogy prezentálhasa "béketervét" az amerikai vezetőknek. Zelenszkij Joe Biden regnáló elnök mellett Kamala Harris demokrata és Donald Trump republikánus elnökjelöltekkel is találkozni fog. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A következő néhány hónapban eldől, ki fogja megnyerni az orosz-ukrán háborút – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása során.
Újabb hatalmas orosz lőszerlerakatot ért ukrán dróntámadás: a krasznodari régióban fekvő tihorecki depóban a műholdfelvételek alapján komoly károk keletkeztek. Jövő héten találkozhat egymással Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnökjelölt. Oroszország a második nemzetközi békekonferencián sem lesz ott. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz ukrán háború legfontosabb híreivel.
Orosz légicsapás érte vasárnapra virradóra Harkiv városát huszonegy embernek okozva sebesülést - tudatták az ukrán hatóságok.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton este kijelentette: az Oroszországgal vívott, több mint két és fél éve tartó háború befejezése attól függ, Kijev nyugati szövetségesei milyen elszántsággal biztosítják Ukrajna számára a szükséges fegyvereket, illetve engedélyezik azok használatát - számolt be a Reuters.
Nagy valószínűséggel összejön a személyes találkozó a jövő héten az Egyesült Államokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump volt amerikai elnök, illetve újbóli elnökjelölt között az orosz-ukrán háború lezárását célzó "gőzelmi tervről" - erről maga az ukrán elnök beszélt péntek késő este egy nyilatkozatában. Ez azt jelentené, hogy Zelenszkij jövő heti amerikai útja során nemcsak a demokrata vezetéssel, azaz Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel, elnökjelölttel osztaná meg a terv részleteit, hanem a republikánus kihívóval is, aki régóta azt hangoztatja, hogy pillanatok alatt képes lenne lezárni a háborút, és elérni a békét.
Az ukrán parlament a napokban fogadta el az idei évi pótköltségvetést, amely rekordmértékűre növelte a védelmi kiadásokat, és a törvényt szombaton Volodimir Zelenszkij elnök is aláírta. Ennek értelmében rövidesen több pénzt kap az ukrán hadsereg az orosz támadás elleni harcra.
Donald Trump republikánus elnökjelölt bejelentette, a jövő héten találkozhat az amerikai látogatásra érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – írja a Politico.
Az orosz állami TASZSZ hírügynökség beszámolt Alekszandr Dubinszkij ukrán parlamenti képviselő szavairól, amelyben éles kritikát fogalmazott meg a kijevi vezetéssel szemben.
Az ukrán védelmi erők komoly kihívásokkal néznek szembe a Pokrovszk környéki frontvonalakon. A helyzet kritikusnak mondható, miután az orosz csapatok az elmúlt hónapokban jelentős előrenyomulást értek el a térségben - közölte a Kyiv Independent.
Az ukrán elnök szerint részletesen kidolgozták a tervet, amely szerint Ukrajna akár képes lehet megnyerni a háborút Oroszország ellen – írja az Ukrajinszka Pravda.
Egyre több, Ukrajnával szövetséges ország vezetője szeretné azt, ha Ukrajna tűzszünetet kötne Oroszországgal, ugyanakkor még mindig sokan tartanak attól, hogy egy ilyen lépés kontraproduktív lenne – tudta meg a Bloomberg.
Hétfőre virradóra ismét dróntámadást indított Oroszország Kijev ellen, már a nyolcadikat ebben a hónapban. Előzetes jelentések szerint mintegy két tucat drón támadta az ukrán fővárost, de a légvédelemnek sikerült visszavernie az akciót, sérültek és károk nincsenek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek adott interjújában azt mondta, a nyugati fegyverszállítmányok késlekedése miatt rengeteg embert veszítenek a fronton.
A Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni vasárnapi merényletkísérlet kitervelőjéről, Ryan Routhról kiderült, hogy Ukrajna elkötelezett támogatója volt az Oroszországgal szembeni háborújában. Hétfőn a Kreml és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megszólalt a merényletkísérletről.
Ukrajna valóban új „győzelmi tervet” készített, de nem igazak azok a sajtóinformációk, melyek szerint Volodimir Zelenszkij elnök tűzszünetet kötne, vagy be akarná fagyasztani a konfliktust – mondta Dmitro Litvin, az ukrán vezető kommunikációs tanácsadója, reagálva a Bild cikkére.
A Széchényi Alapok már meg is jelent befektetőként a cég mögött.
Épülnek a nemzetközi kapcsolatok.
Eső és zápor után jöhet a hó az ország egyes tájain.
Az elnök továbbra sem tartja bűnösnek magát.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.